Pszichológia és sport >

Vallás és a hit sportpszichológiai jelentősége - Baranya István sportpszichológus UEFA 'Pro'

A sport pedagógiájának és pszichológiájának leglényegesebb területe a győzelembe vetett hit, a mentálisan erős sportolók személyiségének kialakítása.                         Pál apostol írja:
Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért.(1Kor 9,24-25)
Sokan első látásra talán furcsállják ezt a szókapcsolatot. Milyen értelemben lenne kötődése az egyháznak a sporthoz ?  II. János Pál pápa így fogalmazott: "Az Egyháznak szüksége van a sportra és a sportnak is szüksége van az Egyházra".

Fodor Artúr írja: "Nem véletlen, hogy az ő kezdeményezésére jött létre 2004-ben a Laikusok Pápai Tanácsán belül az "Egyház és sport" szekció, amely Rómában 2005 novemberében egy nemzetközi szeminárium megrendezésével lépett a nyilvánosság elé. A világ 18 országából 50 küldött - köztük a Magyar Katolikus Egyház képviselője - vett részt a munkában, amely áttekintést adott arról, hogy a sport milyen lehetőségeket és feladatokat ad a keresztény elköteleződés, az evangelizáció számára".

Vallások a világban

Vallásosnak nevezzük az embert, aki a vallás tanait igazságként, valóságként elfogadja. Az alábbi illusztráció a világ vallásait mutatja meg:

Számos vallásnál találkozhatunk a sport és a vallás összefüggéseivel, kapcsolatával. A teljesség igénye nélkül  nézzünk meg néhányat.

Egyház és sport
Iszlám
A ramadán az iszlám öt alappillérének egyike: a hitvallás, az ima, a szegényeknek való adakozás és a mekkai zarándoklat mellett a böjt is kötelező minden muszlim számára. A harmincnapos ramadán során a hívőknek napkeltétől napnyugtáig kerülniük kell az evést, ivást, dohányzást és a nemi kapcsolatot. Emellett fontos hangsúlyt fektet a vallásos elmélyülésre, a hívők minden nap ellátogatnak a mecsetbe, és a Koránt tanulmányozzák. Ezeket a szabályokat pedig az olimpián szereplő mintegy 3500 muzulmán versenyző nem tudná betartani.
Az iszlám országok ezért különböző módon, de felmentést adtak a Londonban versenyzőknek, azzal a feltétellel, hogy egy héttel a játékok után egész napos böjtbe kezdenek az előírásoknak megfelelően. A Marokkói Kerékpáros Szövetség például kéthetes hivatalos felmentést adott versenyzőinek arra, hogy egyenek és igyanak, bár ezt a döntést még jóvá kell hagynia VI. Mohamed királynak.
Az egyiptomi olimpikonok szintén engedélyt kaptak Ali Gomaa nagymuftitól, aki elfogadta, hogy a nagy fizikai teljesítményeket akadályozza a böjtölés. "Szükség van fehérjére és ásványi anyagokra, ezek nélkül nem lehet versenyezni" - mondta az egyiptomi kajakos Musztafa Szaided. - "Böjtölök majd a ramadán után is, és Allah el fogja fogadni így, mert ez egy fontos indok."
A tanzániai olimpiai ezüstérmes hosszútávfutó, Szulejmán Nyambui is egyetértett ezzel: "ha egyszer elhatároztál valamit, Allah mögötted áll."     A ramadánnak nincs állandó időpontja: mivel az iszlám naptár rövidebb, mint a nyugati országokban használt Gergely-naptár, minden évben tizenegy nappal korábbra kerül, mint az előző esztendőben. Idén július 20-tól augusztus 18-ig tart, míg az olimpia július 27. és augusztus 12. között zajlik.

Nem vehetik fel bizonyos csapatok mezeit az iszlám hívei

Iszlám vallási vezetők arra kérik követőiket, hogy ne vegyék fel például a Manchester United vagy a Barcelona mezét, mert más vallások jelképei találhatóak rajtuk.
A United szerelése azért került tiltólistára a muszlimoknál, mert a csapat címerében egy ördög található, míg a Barcelona mezét az emblémában látható kereszt miatt nem vehetik fel a muszlimok. Ugyanígy bűnnek minősül például a brazil, a portugál, a norvég, a svéd és a szerb válogatott címerét ábrázoló pólót viselni.
"Nagyon veszélyes ilyen öltözéket viselni, muszlimként nem hordhatunk magunkon más valláshoz tartozó jelképeket vagy ördögöt ábrázoló képeket" - mondta egy iszlám pap, Nooh Gadot. "Ha ajándékba is kapnánk ilyen mezeket, vissza kell utasítanunk őket. Még nagyobb bűn ilyesmit viselni, ha tudjuk, hogy nem egyezik a vallásunkkal."

Az Úr futballistája - a brazil  Kaká

Ricardo Izecson dos Santos Leite. Kaká művésznéven milliók példaképe, a brazil nép valóságos idolja. A mélyen vallásos, végtelenül szerény, bámulatosan könnyed játékstílusáról ismert futballista a jelenlegi labdarúgás egyik legsikeresebb játékosa. Világbajnoknak, Bajnokok Ligája-győztesnek, olasz bajnoknak és immár aranylabdásnak mondhatja magát 25 évesen. A 2007-ben BL-t nyerő és BL-gólkirályi címig jutó sztárt a legtöbb szakember a földkerekség legjobb labdarúgójának tartja manapság.

Kaká nem riói vagy Sao Pauló-i nyomornegyedben nőtt fel, hanem jómódú fővárosi középosztálybeli családból származik, mérnök és tanár szülők gyermeke. Nyolcéves korában kezdett rendszeresen futballozni a Sao Paulo FC egyesületénél.  Bár apja titkon mérnököt szeretett volna faragni belőle, a fiatal Ricardo 15 évesen tudatta szüleivel, futballista szeretne lenni. Ehhez az első lépés egy Sao Pauló-i szerződés aláírása volt.

Isten érintése
2000 szeptemberében aztán majdnem kerékbe tört "Ricky" karrierje, azelőtt, hogy elkezdődhetett volna: nagyszülei úszómedencéjénél ugyanis balesetet szenvedett, egy szerencsétlen esés következtében gerinccsigolyáját törte. Az orvosok a felépülésében is kételkedtek, de a mélyen vallásos családból származó Kaká Isten segítségével, csodával határos módon három hónap alatt visszanyerte egészségét.  Felépülése után teljesen más szemmel nézte a világot. "A hit! Isten! Jézus! Ők mentettek meg, mert céljuk lehet velem" - vélte Kaká. 18 éves korától fogva azután a Mindenhatónak szentelte életét, s hite azóta mindig átsegítette a nehéz akadályokon.

A Sao Paulo felnőttcsapatában mutatott fantasztikus formáját (2001: 27 meccs, 12 gól, 2002: 22 meccs, 10 gól) látva Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a brazil válogatott világbajnoki keretébe is behívta a játékost. A 2002-es vb-n nem kapott kulcsszerepet -19 percet játszott -, de szemtelenül fiatalon, 20 évesen világbajnoknak mondhatta magát.

Kaká minden találata után az égre mutatott, köszönetét kifejezve Istennek, a szezon végi fieszta során pedig "Jézushoz tartozom" feliratú pólóban ünnepelt. "Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít" - szólt Kaká ars poeticája.

Gera Zoltán

Veress Kata cikke Gerával a válogatott  labdarúgó vallásosságát mutatja be.: (hetivalasz.hu)

 Húsvét a feltámadás ünnepe, s ha jobban belegondolunk, az ön életében is volt egy "feltámadás", amikor maga mögött tudta hagyni a rovott múltját...

- Már gyerekként is csibész voltam, s ez a csibészség később csak fokozódott. Egy olyan társaságba kerültem, akikkel minden rosszba belementem. Tizenöt éves koromra már olyan dolgokat csináltam, s annyi rosszat tettem, amit más egész életében nem tesz. Abbahagytam a futballt, az utcán tengtem-lengtem, s elvesztettem minden bennem lévő erkölcsi érzéket. A szüleim hiába próbáltak megnevelni vagy elverni, nem tudtak mit kezdeni az eredendően rossz természetemmel. Én is meg akartam volna javulni, de egyszerűen nem ment. Egészen addig, amíg egyszer édesapám rá nem vett, hogy kísérjem el őt a Hit Gyülekezete egyik istentiszteletére. Teljesen magával ragadott, amit hallottam, s az ott lévő emberek boldogsága. A következő alkalommal az egész istentiszteletet végigzokogtam. Beismertem, hogy mennyire rossz gyerek vagyok, s meg akarok változni. Elfogadtam Jézust a megváltómnak, és azt mondtam, senki nem tud megváltoztatni, csak ő. Először óriási gyűlölet tört fel belőlem mindazért, amit addig tettem, majd két hét múlva elkezdtem újra iskolába és edzésekre járni.

Sokaknak vannak ellenérzései a Hit Gyülekezetével szemben...

- Én itt találtam rá olyan barátokra, akik tizenhat éves koromban felkaroltak és önzetlenül segítettek talpra állni. Az értékrendem, s mindazt, amit mára elértem, ennek a gyülekezetnek köszönhetem. Az ottani istentiszteletek valóban eltérnek a történelmi egyházak szokásaitól, és tudom, hogy sokakat megrémiszt az az átszellemültség, amelyet az istentiszteleteinken látni. Ám a Bibliában, az Apostolok cselekedeteiben is lehet olvasni hasonló, hitből fakadó révültségről s az egyházat segítő adakozásról. Kik tartsák el a gyülekezetet, ha nem a hívek? Bármim is van, azt Istennek köszönhetem, és sohasem tudom visszafizetni, amit kaptam tőle. Én azt mondom, hogy gyümölcseiről lehet megismerni a fát, és jómagam annak hatására tudtam megváltozni, amit a gyülekezetben hirdettek. Mindennap olvasom a Bibliát, és nehezebb időszakaimban egyenesen úgy érzem, hogy amit olvastam, rögtön megelevenedik előttem, és megváltozik az a probléma, amiben addig voltam.

Londonban milyen istentiszteletre tud eljárni

- Itt is vannak karizmatikus gyülekezetek, ahová el tudunk járni, de előtte mindig megnézzük az interneten az otthoni istentiszteletet. Számomra fontos az igehirdetés, mert úgy érzem, hogy az istentisztelet az egyetlen hely, ahol egy igaz hívő valami jót tud kapni. A körülöttünk lévő világ ugyanis inkább arra ösztönzi az embert, hogy Isten ellen lázadjon, mintsem arra, hogy istenkeresővé váljon.

Hogyan fogja ünnepelni a húsvétot?

- Az internetes közvetítésnek köszönhetően szinte otthon fogom ünnepelni a feltámadást. Bár számomra minden egyes nap a feltámadás ünnepe, hiszen ha Jézus annak idején nem támaszt fel, akkor ma nem tartanék itt.