Profi menedzser, vezető >
A hatalom

"A kikényszerített  tiszteletben mindig félelem van."
(Quintus Fabius Maximus)

Gramsci a hatalom változatait a különböző szférák és az ott betöltött szerepük szerint különbözteti meg, ezek tehát többek között:  politikai, gazdasági, katonai,  média, tudományos, oktatási és természetesen sport természetűek. A sportra, vagy inkább  az azt körülvevő közegre mindig is az volt a jellemző, hogy hatalom közeliek voltak. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a sport gyakorta a hatalom eszköze volt. Történelmi tények igazolják állításainkat, de most maradjunk a XXI. századnál.

 

Ha például a labdarúgást  elemezzük, megállapítható, hogy minden a pénzről szól. Európa legrangosabb tornáján a BL-ben a győztes 126 millió eurót, vagyis egy magyar élvonalbeli futballcsapat éves költségvetésének több mint negyvenszeresét kapja. Nem is beszélve arról a nem éppen elhanyagolható tényről, hogy a legutóbbi BL döntőt a Wembleyben 88 ezer ember látta és több mint egy milliárd a falakon túl követhette élőben.  TV jogdíjak, márkatermékek, sportszerek, emléktárgyak, reklámok, sajtótermékek, évkönyvek.stb, tehát minden a pénzről szól Nagy üzlet kijutni és nyerni a nemzetközi porondon. Érdemes tehát invesztálni, hiszen megtérül.
Az  angol bajnokság legmagasabb osztályában Premier League-ban milliárdok cserélnek gazdát. Az angol FourFourTwo magazin idén is elkészítette szokásos Rich Listjét, vagyis a brit futballban szerepet vállalók Top 100-as vagyoni rangsorát. Továbbra is Manszúr sejk a leggazdagabb klubtulajdonos, a Manchester United játékosai uralják a legjobban fizetett játékosok listáját, és Fabio Capello szövetségi kapitány a legtehetősebb edző.

 

A Premier League klubjainak majdnem fele külföldi kézben van

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elnézve a klubtulajdonosokat, elgondolkodtató, hogy ezeknek a személyeknek mekkora hatalom van a kezükben.

Max Webber szerint: - "Hatalomnak azt a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőséget nevezzük, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghez vigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot."
Pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy akiknek van hatalmuk, azokra jellemző, hogy:

  1. élnek is vele,
  2. önelégültek,
  3. irreálisan magas a pozitív önértékelésük,
  4. túlértékelik befolyásukat másokra,
  5. fokozzák a távolságot, elkülönülnek,
  6. veszély esetén védik a hatalmukat és azt erősíteni akarják.

A hatalom tehát egyének vagy szervezeti egységek képessége arra, hogy más szervezeti szereplőket befolyásoljanak saját céljaik megvalósítására. A hatalom potenciális lehetőség mások magatartásának befolyásolására, az események megváltoztatására, az ellenállás legyőzésére.
A hatalom sohasem egyoldalú, a hatalmi viszony elszenvedőjének is mindig van valamennyi választási lehetősége, szabadsága., vagy mégsem?

(Baranya István - pszichológus)