A televízió szinte mindannyiunk életének szerves része. Csak nagyon kevés háztartásból hiányzik - sőt sokan kicsit furcsán is néznek azokra, akiknek nincs tévéjük. Életünk, hétköznapjaink sokszor elképzelhetetlennek tűnik nélküle - kicsiny hazánkban körülbelül nyolcmillióan nézik napi rendszerességgel. Cikkünknek - amely részben önvallomás - nem az a célja, hogy riogasson, vagy kimondja: a tévé gonosz találmány, azonnal dobjuk ki.
A televízió szinte mindannyiunk életének szerves része. Csak nagyon kevés háztartásból hiányzik - sőt sokan kicsit furcsán is néznek azokra, akiknek nincs tévéjük. Életünk, hétköznapjaink sokszor elképzelhetetlennek tűnik nélküle - kicsiny hazánkban körülbelül nyolcmillióan nézik napi rendszerességgel. Cikkünknek - amely részben önvallomás - nem az a célja, hogy riogasson, vagy kimondja: a tévé gonosz találmány, azonnal dobjuk ki. Nyilvánvalóan sok hasznos tulajdonsága is van, mégsem ezekre helyezem a hangsúlyt. Tényeket, kutatási adatokat és saját tapasztalatokat szeretnék megosztani, a tanulságot úgyis mindenki leszűri magának. Amiről tudjuk, hogy kellemetlenül érinthet, azzal inkább szóba sem állunk - így aztán lehetséges, hogy sokan már itt abbahagyják az olvasást, és továbblapoznak, valami kellemesebbet, izgalmasabbat, tanulságosabbat keresve. Akik mégis maradnak, azok számára szeretnék néhány konkrét tényt közzétenni (forrás: http://www.trash yourtv.com):

• Aki naponta legalább három órát tévézik, kétszer nagyobb valószínűséggel lesz túlsúlyos, mint az, aki naponta csak egy órán át ül a képernyő előtt.
• Egy átlagos amerikai fiatal 18 éves koráig 16 ezer gyilkosságot és közel 200 ezer erőszakos cselekményt lát a tévében.
• A szakemberek szerint a televízió nagyon rossz hatással van a fejlődő agyra. Kétéves kor alatt egyáltalán nem szabadna tévét nézniük a gyerekeknek.
• Egy amerikai gyermek átlagosan 50 ezer reklámot néz meg évente.
  A maximum napi egy órát tévéző fiatalok sokkal jobban teljesítenek.
• Az amerikai szülők csak heti 38 percet szánnak a gyermekükre, míg átlagosan 31 órát töltenek a tévé előtt.
• Egy átlagos amerikai 4,5 órát tévézik naponta.

Az utolsó két adattal kapcsolatban bárki mondhatná: "Ez csak az amerikaiaknál van így, nálunk azért még jobb a helyzet." Sajnos a tények kiábrándítóak: az AGB Nielsen műszeres mérése 840 háztartás alapján megállapította, hogy egy átlagos magyar háztartásban napi 5 órát megy a tévé - tíz évvel korábban még csak napi 3 óra 56 perc volt az átlag. (2006-os adat.)

Persze valószínű, hogy a többség nem öt órán át nézi folyamatosan a tévét, de öt órán át be van kapcsolva, és teljesen vagy részben elvonja a figyelmünket. Egy kis számítást végeztem ezzel kapcsolatban, hogy konkrétumokra váltsuk ezt az öt órát. Nézzük meg először azt, hány órát tévézik az átlag egy évben: 365 nap x 5 óra = 1825 óra. Az 1825 órát érdemes elosztani a napokkal is. Ha naponként átlagosan 16 órás ébrenléttel és 8 órás alvással számolunk, akkor a következő eredményt kapjuk: 1825 óra / 16 óra (napi átlagosan ébren töltött idő) = 114,06 nap.
Ez azt jelenti, hogy az átlag magyar egy évből közel 4 hónapot tölt folyamatos tévézéssel. Ha valaki egy összegben szeretné "leülni" ezt az időt, akkor január elsejétől április 24-ig mindennap reggel hattól este tízig kellene bekapcsolt készüléke közvetlen közelében lennie. Mindeközben nincs ideje arra, hogy önmagával foglalkozzék, társadalmi életet éljen, vagy a feladatait, munkáját végezze.
Mondhatjuk persze azt is, hogy mi nem tartozunk az átlaghoz, így számoltam napi két órával is egy átlagos évet. (Egy kereskedelmi csatornán egy film végignézése a reklámokkal együtt ennyi időt vesz igénybe, egy átlagos csatornán pedig belefér még egy hírműsor is.)
Így évi másfél hónap jön ki, ami persze kitölthető hasznos, sőt szükséges műsorokkal is, de a közvélemény-kutatás adatai szerint sokkal inkább szórakozni, kikapcsolódni szeretünk a tévé előtt, semmint tanulni, feltöltődni, vagy a szépérzékünket csiszolni.
A GFK Hungária 2006-os felmérése érdekes tanulságokkal szolgált:

A nézők
Milyen csatornákat nézünk?
Százból 58 válaszadó említette a hírműsorokat, a válaszadók fele a filmeknek nem tud ellenállni. 29-29 százalék jelezte, hogy imádja a vetélkedőket és a természetfilmeket, 18-19 százalék pedig a showműsorok, sorozatok és sportközvetítések miatt kapcsolja be a televíziót. A dokumentum jellegű vagy magazinos műsorok (Fókusz, Aktív) állítólag csak 11 százalékot érdekelnek, a valóságshow-khoz való mániákus ragaszkodást pedig százból csak két válaszadó vállalta fel.

A tények
A szolgáltatók szemszögéből
A tévés hírműsorok iránti ragaszkodás a nézettségi adatoknak is (többé-kevésbé) megfelel, de ha valóban minden harmadik magyar a képernyőre tapadna egy-egy természetfilm kapcsán, akkor a Travel Channel vagy az Animal Planet a harmadik-negyedik legnézettebb hazai csatorna lenne, hatalmas reklámbevételekkel. Nyilvánvaló, hogy a válaszadók a valódinál okosabb, igényesebb képet próbáltak sugallni magukról - valójában sokkal többen néznek realityt (doku soapot, azaz Győzikét). A kapott adatok csak a vágyat sugározzák, hogy a válaszadók milyenek szeretnének lenni.

Miért tévézünk?
Nyilvánvalóan saját magamról tudok a leghitelesebb információkkal szolgálni, de a kereskedelmi csatornák legnézettebb műsorai, illetve a kereskedelmi szempontból legdrágább műsorsávok is fontos összefüggésekre világítanak rá. A tévéfüggőség azért is alakulhat ki könnyen, mert a filmek, sorozatok, kibeszélőshow-k világa a legegyszerűbb módon segíthet mindannyiunknak kilépni a hétköznapok szürke egyhangúságából. Rosszul érzem magam a bőrömben, problémáim vannak? A megoldás egyszerű: bekapcsolom a tévét, és levezetem a bennem levő feszültséget egy pörgős akciófilmmel (a foműsoridoben, este nyolc körül általában ez a mufaj vezet), krimivel, horrorral, szurkolok a kedvenc színészemnek stb.
Kommunikálni azonban nem lehet egy villódzó dobozzal, így egyoldalúan fogadjuk be az ingereket, amelyek az agyi muködésünkre, gondolkodásunkra és egész fizikumunkra hatnak. Addig sem kell gondolkodnunk, amíg megy a tévé. Rengeteg családban akkor is be van kapcsolva, ha nem nézi senki, és még akkor is, amikor vendégek jönnek.
A médiának óriási szerepe van a gondolkodásunk formálásában. Politikai és társadalmi kérdésekroől egyaránt kész gondolatokat kapunk a tévéből. Az, hogy valaki mit gondol az eutanáziáról, abortuszról, sokszor egy sorozaton múlik (például Vészhelyzet, Dr. House stb.). Egy felmérés szerint az iskoláskor alatti gyerekek 90 százaléka kéri azt a játékot vagy ennivalót, amit a tévében látott hirdetni. Nem lehetnek kétségeink afelol, hogy mindezek ránk is hatnak.

Lógunk a szeren
Tévéfüggő vagyok. Nem egyik napról a másikra alakult ki nálam ez a megkötözöttség. Mivel gyermekkoromban beilleszkedési nehézségekkel küszködtem - a családomban meglévő alkoholizmusnak, beteg kapcsolatoknak és ebből fakadóan saját személyiségemnek köszönhetően -, korán elkezdtem keresni a feszültségoldó lehetőségeket. A televízió által adott audiovizuális ingerek már egészen kis koromban lekötötték a figyelmemet. Nagyon hamar azonosultam az egy-egy színész vagy színészek csoportja által előadott szituációval, képes voltam emiatt mellőzni fontos kapcsolataimat, feladataimat, és önmagamtól is képes voltam időt megvonni.
Az időhiány két területen is jelentkezett:

1. Fontos feladataimat halogattam a tévénézés miatt, így egy-egy határidő elott kellett komolyabban rákapcsolnom a munkámra. Általában így is el tudtam végezni, de az árat most fizetem. Kialakult ez a rossz szokás az életemben, ami sajnos még a jelenre is rányomja bélyegét. (A hajtós munkavégzés természetesen újabb kimerültség, így feszültség forrása is.)
2. A másik terület, amelyre az időhiány hatott, a pihenésem minősége. Mivel esténként tudtam a leginkább tévézni (nem számítva a hétvégéket, amikor akár napokon keresztül is sikerült), az alvási időmből kellett elvonnom, így kevesebbet tudtam pihenni (jóval fáradékonyabb lettem), és azután csak "beleesni" tudtam egy-egy napba, nem pedig "elkezdeni", átgondolni, elcsendesedve elindulni. Nemrég múltam 31 éves, de már szinte teljesen megőszültem. Tudom, hogy genetikai adottságaimon kívül az önmagamtól megvont rengeteg pihenőidő is okozója mindennek.

A függőségek közös vonásai
A függőségek néhány jellemzőbb vonása (az alkoholizmus, az evési függőség vagy a munkamánia esetében egyaránt) a következő:

Mit tehetek, ha magamra ismertem?
Ha a fenti sorokat olvasva bárki magára ismert (ha csak a veszélyt megsejtve is), nem kell megijedni: hiszen az első lépés a gyógyulás felé mindig saját "betegségünk" felismerése. Persze nem egyformán függünk a különböző dolgoktól. Például ha valaki puszta elhatározással, más pedig csak éveken át tartó küszködéssel tudja letenni a cigarettát, ez nem pusztán az akaraterő meglétén vagy hiányán, az akaratgyengeségen mérhető le csupán, mint ahogyan sokan gondolják. Mindannyian küszködünk különböző feszültségekkel, stresszorokkal, és mindannyian találunk magunknak feszültségoldó tevékenységeket - többet is. Van, aki veszélyesebbeket (alkohol- vagy drogfogyasztás, extrém sportok iránti rajongás, szexfüggés, játékfüggés), és van, aki látszólag kevésbé veszélyes formában találja meg önmagának mindezeket (vásárlási és evési függőségek, munkamánia, internetfüggőség, kényszeres segítés, vagy a tévéfüggés). Mindenkinek több ilyen "menekülési útvonala" is van, és mindannyiunknak van elsődleges, másodlagos és akár harmadlagos függősége is. Ha valakinél csupán harmadik helyen áll a dohányzás, könnyebben fog leszámolni vele, hiszen más az elsődleges függősége - ez nem jelenti azt, hogy o tökéletesebb a másiknál, csupán nem nézett még szembe azzal a függőségével, amellyel szemben tehetetlen.
Ebből következik az is, hogy lesz, aki azt mondja: "tényleg túlzásba vittem a tévézést, holnaptól csökkentem a képernyő előtt töltött időt", és sikerrel is járhat az akaratereje és önfegyelme segítségével. Lehetséges azonban, hogy azok közé tartozik (mint én is), akik képtelenek önerőből kilépni a megkötözöttségből.
Fel kell tennem magamnak a kérdést: mi elől menekülök, mivel nem szeretnék szembenézni, milyen sérüléseket szenvedtem gyermekkoromban, melyek azok a személyiségbeli torzulások, amelyekből gyógyulnom kell, milyen törések (válás, fontos ember elvesztése stb.) értek, amelyek pszichésen megviseltek?
Fontos, hogy lássuk: nem azért lesz valakiből tévéfüggő (vagy bármilyen más függőség rabja), mert sokat tévézik, iszik, eszik, vagy játszik, hanem például azért nézi sokat a tévét, mert használja valamire. Feszültségeket, problémákat, feldolgozatlan helyzeteket, mélyben meghúzódó sebeket akar tudat alatt "gyógyítani" a segítségével. Sajnos bármit választunk is, ha fájdalomcsillapítónak használjuk, nem megoldódni fog az életünk problémája, hanem elmélyül.
A másik fontos kérdés a következő: továbbra is egyedül akarok küzdeni, vagy elfogadom a kívülről (pszichológus, pszichiáter, más szakemberek) vagy a felülről való segítséget?
Mindennek felismeréséhez vagy a beismeréshez egy dologra van csupán szükségünk: csendre. A csend rendszerint kellemetlenné válik számunkra. Nem szeretjük. Olyan dolgokkal kellene szembenéznünk, amelyek esetleg szomorúsággal töltenek el, átértékeltetik velünk az életünket, és a változás irányába mutatnak. Könnyebb elhessegetni őket, és bekapcsolni a tévét, rádiót, számítógépet.
A tévé sokunktól sokkal többet vesz el, mint amennyit ad. Megfoszt bennünket önmagunktól és egymástól is. Ne féljünk feltenni a kérdést: Függök a tévétől, vagy szabad vagyok arra, hogy bármikor kikapcsoljam, ha törődnöm kellene valakivel?

(forrás: Új Életmód Magazin 2009 / 1.)