Pszichológia és sport >
Élet az élsport után II. - Sportolók kisiklott élete. Baranya István pszichológus, UEFA 'Pro'

Drog, csempészet, dopping, erőszak, depresszió és öngyilkosság. Élsportolók, világ- és olimpiai bajnokok találkoznak ezekkel a szörnyűségekkel. Pedig látszólag boldogok lehetnének, elvégre a bajnokoknak nincsenek anyagi gondjaik, ráadásul siker és megbecsülés övezi az életüket. Mégis, néhányan közülük lecsúsznak a lejtőn, s csak az alján veszik észre, hogy derékba tört az életük. Néhány napja két élvonalbeli labdarúgót vettek őrizetbe drogügyek miatt

A csúcsot és a poklot is megjárta Savanya Norbert tízszeres világbajnok búvárúszó. "Hat évvel ezelőtt Egerben rendezték az EB-t, ahol lebuktam a doppingteszten. Nem volt kérdés, hogy eltiltanak-e. Hamarosan eldöntöttem, visszavonulok. Jogi egyetemre jártam, sikerrel teljesítettem a vizsgáimat, mégsem találtam a helyem" - emlékszik vissza a sportoló. Kiütközött rajta a pánikbetegség, izzadt a tenyere, szúrt a szíve, nem kapott levegőt. "Később depressziós lettem, ekkor kíséreltem meg eldobni az életemet" - mondta Savanya.
A Van élet az élsport után nevű alapítvánnyal a sportolást befejező társain kíván segíteni. "Hirtelen megcsappan a barátok száma, előbb-utóbb megkopik a rajongótábor, és rengeteg szabadideje lesz az embernek. Aki nehezebben talál új célt magának, annak könnyen zátonyra futhat az élete. De mindenkin lehet segíteni. Ezért lenne fontos egy alapítvány" - meséli a sportoló, aki a kuratóriumba felkérné Bárdossy Sándor öklözőt, Növényi Norbertet és úszótársát, Rózsa Norbertet is, mert hasonló krízisen estek át.

Csapó Gábor olyan korban vált olimpiai bajnokká, amikor minden sportoló aranyórákkal, orosz ikonokkal és nejlonharisnyákkal üzletelt. Mégsem bukott meg, sőt sikeres az élete az aktív sport után is. Ennek ellenére a jogász végzettségű vízilabdás nem csodálkozik rajta, hogy több élsportoló már belülről is látta a fogdát. "Ez világtünet. Aki nem a legjobb társadalmi környezetben nő fel, de a sport segítségével sokat keres, könnyen elhiszi, hogy neki mindent szabad, nem tud különbséget tenni az apró csibészség és a bűncselekmény között" - mondta Csapó. A vízipólócsillag szerint korosztálya sportolói között az alkohol okozta a legnagyobb pusztítást. "Tudok olyan jó nevű sportolóról, aki több százmillió forintot érő üzletét itta el.

A legnagyobb focisták harminc százaléka vált alkoholistává" - mondta.
Almási Kitty pszichológus szerint nem véletlen, hogy pályafutásuk végén sok sportoló nyúl a kábítószerekhez. "Hozzászoktak az adrenalinfröccsökhöz, nem bírják a lassú tempót" - magyarázta a szakértő. "A futballban az is súlyosbítja a helyzetet, hogy a játékosokat nem éri sok sikerélmény. Nagyon sok kokainista sportolóval találkoztam. Ez a drog a legdrágább, státusszimbólumnak számít" - nyilatkozta Almási. "Sok sportolót kezelnek sztárként, de kevés engedheti meg magának, hogy valóban úgy éljen. Ezért néhányan másként próbálnak pénzhez jutni."

M. Gábor és L. Roland összehangolt, országos rendőri akció keretében akadt fenn a hálón pár napja. Egyikük Nyíregyházán, másikuk Siófokon focizott. A sportolók ellen speedpor birtoklása a gyanú, noha a letartóztatásukkor egyiknél sem találtak kábítószert. A rendőrségnek azonban bizonyítékai vannak arra, hogy korábban tartottak maguknál drogot, ami annyit jelent, nem véletlenül akadtak fenn a razzián, hanem már korábban a zsaruk látókörébe kerültek. A játékosok hosszú eljárásra számíthatnak, amit alighanem előzetesben töltenek. Az is hónapokba telhet, mire vádemelésig jut az ügy.

Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszónk idén nyáron kazalnyi gyógyszert vett be. Életét egy barátja mentette meg. "Hála istennek, már visszatért az életkedvem, kezd helyrejönni az önbizalmam, és járok egy wellnessmenedzser-iskolába" - mondta. Az olimpiai bajnok még mindig kap gyógyszereket a depressziójára, ám folyamatosan csökkentik az adagját. Barátai ma is támogatják, kivált Hostyánszky Attila, akivel még raliautót is vezettek. Holnaptól az uszodát is újra látogatja, amelyet az utóbbi időben egy friss tetoválás miatt ki kellett hagynia. "A magyar föld fia - tetoválásom nem politikai üzenet, sportolóként mindig az ország hírnevéért küzdöttem" - mesélte Rózsa.

Balgovits Gábor válogatott kenus 2003-ban heroin terjesztés miatt bukott le. Mint akkoriban elmondta, nem volt pénze, ezért választotta a bűn útját, de szerinte a jól kereső NB I-es focisták ilyesmivel nem védekezhetnek. A kenus ötven hónapig gondolkodhatott a börtönben, majd új életet kezdett.

Farkas Péter a legkeményebb meccset nem a szőnyegen, hanem a bíróságon vívta. Az olimpiai bajnok birkózó egy XVII. kerületi háza pincéjében talált vadkender ültetvény miatt került tizenhat hónapra rács mögé, testvérével és annak ismerősével együtt. Az egykori közönség kedvenc végig kitartott az ártatlansága mellett, amit végül a bíróság is megerősített. A sportoló egyébként nem a drogügy miatt került először bíró elé: 2002-ben két év felfüggesztett börtönt kapott, mert kis híján elütött egy vele szemben intézkedő rendőrt.

Bácsi Sándor egykori újpesti labdarúgó másfél évet töltött előzetesben, mert heroint adott el a rendőrség beépített emberének. A megjelölt bankjegyeket, illetve a kábítószert házkutatás során megtalálták. Pedig húszévesen a legígéretesebb tehetségek közé tartozott. A volt heroinista már szerencsének tartja, hogy három év drogozás után elkapták a rendőrök. Ha az előzetesben nem szokott volna le, ma már talán nem is élne.

Edzők is küzdenek elkallódott tanítványaikért
Gellei Imre, futballválogatottunk egykori szövetségi kapitánya egy keszthelyi iskolában látott először drogost. A fiú szipuzás után jelentkezett a testnevelésórára. Gelleit sokkolta a látvány. "A lényeg az, hogy vigyázzunk a gondjainkra bízott fiatalokra, árgus szemekkel kell figyelnünk, ha a személyiségük megváltozik" - mondta a tapasztalt edző. A kiöregedett sportolók körében is van pozitív példa: "Ott van például az alkoholista Gerd Müller esete, akiért összefogott a sportvilág, és sikerült megmenteni."

Gera legnagyobb győzelme Gera Zoltán soha nem tagadta zűrös múltját. Balhéból balhéba sodródott, az ellenfél szurkolói sokáig csak Szipus Geraként emlegették, utalva arra, hogy nem veti meg a könnyű drogokat. Mégis az ország legsikeresebb, legjobban kereső labdarúgójává vált. "Azt akarom, hogy azok a fiatalok, akik kipróbálják a könnyű kábítószereket, rádöbbenjenek: ugyanúgy győzelmet arathatnak a drog felett, mint én" - mondta Gera egy birminghami újságnak.

 

Szerző: Kordos Szabolcs- Varga G. Gábor