Zsenik, géniuszok, talentumok, avagy a kivételes tehetségek pszichológiája. (1.rész: Zsenik, géniuszok, talentumok a világban)

Az emberi tehetség a legfontosabb emberi kincs. Ennek pszichológiai magyarázata komoly ás átfogó terület, ezért háromrészes sorozatban kívánunk foglalkozni e témával. 1.rész:  Zsenik, géniuszok, talentumok a világban  2.rész: Hipotézisek, magyarázatok, kutatások 3.rész: A tehetséggondozás  lehetőségei.

Gyakran használjuk a zseni, tehetség fogalmát, mégis nehéz pontos, körülhatárolt definíciót adni róla. A tehetséget jelölő kifejezés néhány nyelvben az adomány, ajándék értelemmel függ össze. A héber tálentum jelentése is azt fejezi ki, hogy valaki Istentől áldott képességekkel rendelkezik.
Bloom (1980) amerikai pszichológus szerint arra mondhatjuk, hogy tehetséges, aki átlagon fölüli képességekkel és személyiségjegyekkel megáldott, aki rendkívüli teljesítményekre képesek. Czeizel (1984) szerint a tehetség kiemelkedő teljesítmény és az átlagot számottevően meghaladó sikerességű társadalmi tevékenységet jelent. Renzulli (1978) szerint az a zseni, aki legalább  három alapvető tulajdonság integrációjával rendelkezik: átlag feletti képesség, feladatelkötelezettség, kreativitás.

A tehetséget jelölő nyelvi fogalmak szemantikailag azt sugallják, hogy a tehetség veleszületett privilégium, csak kivételes esetekben fordul elő és csak kivételes emberek birtokolhatják. Weöres Sándorpéldául 3-4 éves korától komoly művészi értéket képviselő verseket írt, míg Picasso szintén e kor körül alkotta első, zseniális festményeit. Természetesen erre vannak ellenpéldák is, hiszen Einstein csak 4 éves korában tanult meg beszélni, Edisont értelmi fogyatékosnak tartották, Röntgen megbukott az érettségin.
Egyes elméletek szerint a zsenik nemcsak környezetükkel, hanem önmagukkal is örök harcban állnak; elég a hazai művészvilág néhány nagy lángelméjére gondolnunk, József Attilától és Adytólkezdve Gulácsy Lajoson, Csontváryn, Kondor BélánátBartók BéláigésLiszt Ferencig. Hiperérzékenységük, megalkuvásra képtelen természetük, meg nem értettségük gyakran az önpusztításba sodorta őket. Éppen ezért, a zsenialitás reális értékelésére általában csak az utókor képes.
A tudósgéniuszok kiválasztásában a Nobel-díj jelentette a meghatározó ismérvet (Czeizel, 2002). A szülőföldet, anyanyelvet és a kulturális kötődéseket tekintve 3 magyar és 6 magyar születésű Nobel-díjassal büszkélkedhetünk (1. táblázat). Közülük azonban Kertész Imreíró.

Általában csak a szellemi teljesítményekre szokás a talentum, zseni, géniusz jelzőt használni. De mi a helyzet a sportolókkal (Puskás, Pelé, Carl Lewis, Usain Bolt, Michael Phelps.), énekesekkel (Pavarotti, Simándi József, Michael Jackson.), vagy a hadvezérekkel, felfedezőkkel, politikusokkal, vagy épp a jelentős találmányokat produkáló munkásokkal ?
Ezekre a kérdésekre a következő fejezetünkben keressük a választ.

Baranya István
pszichológus