"Beírom a telómba a számod, bejelöllek facebookon, linkelek neked zenéket, elolvasom a mobilomon, mik a hírek, majd beszélünk skype-on." A nagyi biztos kapkodja a fejét, ha ezt hallja, a többség viszont már nem: a telefonjaink okosabbak, mint mi, minden a neten van, ezzel együtt sajnos az életünk, a társas kapcsolataink is.

Hadd ne beszéljek most arról, hogy az információs sztrádán mennyi hasznos és haszontalan ismerethez lehet hozzájutni, hogy mennyire megkönnyíti ez némely szakma munkáját, hogy milyen tájékozottá tesz, és milyen naprakésszé. Csak arról fog most szó esni, hogy milyen az internettől való függés, illetve milyen a tipikus internethasználó. Az internetfüggés egy létező fogalom, ugyanolyan paraméterekkel, mint az alkoholtól, kábítószertől való függés. Ugye hihetetlenül hangzik? Annak, aki nem függő, persze. Természetesen itt nem kémiai, hanem viselkedési addikcióról beszélhetünk, amely azonban legalább olyan erős lehet, mint a kémiai függés, a nikotin, kábítószer, alkohol hiánya. Te mit tennél, ha elvennék a telefonod, laptopod pár napra? Na ugye. Gyanús vagy.

Az interneten minden megtalálható, ha jól keresi az ember. Minimális számítógépes ismerettel és egy modern hardver és szoftver - háttérrel jószerivel bármilyen információhoz hozzá lehet jutni. S emellett, ami nagyon fontos: bárkivel, bármikor lehet kapcsolatot teremteni, akár a világ másik végén. Mindezt másodpercek alatt. Nincs postai szállítási idő, telefonos kapcsolás, azonnal ér az információ a világ túloldalára. Valahol lenyűgöző a dolog, lecsökkenti a távolságokat és nincs időkorlát. Már át se kiabálunk a szomszédba: üzenünk skype-on. Nem is tudom, hány éve kaptam utoljára képeslapot. Úgy értem, papírból készültet, a postástól.

Akkor mi a baj vele?

Több baj is van. Tömegeket szegez órákra, napokra gép elé, amitől az élet egyéb tevékenységére kevesebb idő jut. És sajnos, a virtuális világ nem azonos a valós világgal. Egy amerikai kutatás internetfüggők viselkedését és társas kapcsolatait vizsgálva arra az eredményre jutott, hogy a naponta 6-8, vagy még több órát a gép előtt töltő emberek autisztikus vonásokat mutatnak egy idő után: kommunikációjuk elsivárosodik, szókincsük szűkül, társas kapcsolataik mennyisége alacsony, minősége felszínes. Mehet a sok rövidítés, a smilie, nem is vagy trendi, ha nem használsz internetes szlenget. Trendinek meg illik lenni. Különben törölnek a facebookon az ismerőseid, és ez felér egy komoly lelki válsággal.

Ahogy a telefon, az sms esetében, az internetes kommunikáció is más, mint a valóságos. Nincs meg benne a metakommunikáció és az emberi hang. És ettől más lesz, merész, újszerű. Gondoljunk bele például, mennyivel könnyebb telefonon elmondani valakinek kínos dolgokat. Azért, mert legalább a piruló arcunk nem látható. Az internetes kommunikációban legtöbbször még hang sincs, hát meglehetősen könnyű nehéz témákról, nagyon bizalmas dolgokról hamar beszélni egy távoli idegennek a virtuális térben. Nem lát, nem hall, nem ismer, és talán sosem fog ismerni. Nosza, öntsük hát nyakon a titkainkkal! Kisebb a csalódás lehetősége, nem jön annyira zavarba az ember. A végén meg legfeljebb letiltjuk.

Az általam megkérdezett, internetet gyakran használók körében találtam közel ötven olyan embert, aki rendszeresen éles hangon szól hozzá internetes közéleti és politikai fórumok témáihoz, adott esetben gyakran bírálva ebben politikusokat, közéleti személyiségeket. Ezek az emberek arra a kérdésre, hogy mindezt hányszor tették meg élőben, politikai, közéleti fórumokon, vagy akár telefonon, azt a választ adták, hogy egyszer sem. Az internet más, elrejt egy nick, egy kitalált név, aki mögött bárki lehetek. Tájékozott polgár, vad szexuális vágyakkal fűtött vadmacska, tizenöt perces hírnevet hozó youtube sztár.

Azt sem szokás bevallani, hogy az internethasználók körében a szex-oldalak a legnépszerűbbek. Itt is az az ok, hogy nem kell odamenni az újságárushoz és elcsukló hangon pornólapot vásárolni, idős nénikkel a sorban mögöttünk. Itt legfeljebb meg kell várni, hogy kimenjen a főnök, vagy elaludjon a család. Nem véletlen, hogy a leglátogatottabb honlap az elmúlt hónapokban az volt, amelyen egy népszerű tévés személyiség meglehetősen intim helyzetben tesz-vesz egy szintén ismert személyiséggel.
 Magyarországon az internethasználók háromnegyede férfi: úgy tűnik, nekik előbb sikerült közel kerülni ehhez a világhoz. Szinte minden fiatal használja, az átlagkor a 13 és 35 közötti korosztály. Az egyedül élők körében népszerűbb ez a tevékenység, feltehetően pótolandó a hiányzó társat.

Az internetes ismerkedés talán a legérdekesebb része ennek a világnak. Ebben ugyanis minden fordítva történik, mint a valóságban. Gondoljunk csak bele: az életben meglátunk valakit, megtetszenek a vonásai, a külseje, a mozgása. Szerencsés esetben sikerül vele megismerkedni és beszélgetni. Ekkor aztán kiderül, hogy nahát, ő is imádja a mákos tésztát és kutyát tart.

Az internetes ismerkedés esetében előbb derül ki, hogy szereti a mákos tésztát, és legtöbb esetben csak utána, hogy milyen a külseje. Ez kockázatos ismerkedési mód, mert mire hosszas beszélgetések során kiderül, hogy valahol egy másik gép előtt egy hozzánk hasonló gondolkodású, értékrendű és ízlésű ember ül, arra leszünk kíváncsiak, olyan-e, amilyennek elképzeltük a beszélgetések során. És persze legtöbbször nem olyan. Nem elég magas/alacsony/szép/sovány, egyszóval nem érezzük azt a bizsergést a láttán, amit egy utcán szembejövő, nekünk tetsző jó pasinál vagy nőnél. Ráadásul az internetes ismerkedésben minden gyorsan történik. Gyorsan eljut a kapcsolat egy nagyon bizalmas stádiumba, olyan mély fokra, amelyre egy személyes kapcsolatban talán hetekre lenne szükség.

Ennek ellenére persze az internetes társkeresés működik, mert ha eleget tesz érte valaki, akkor előbb-utóbb biztos sikerrel jár, csak ki kell várni, de hát az életben is ki kell. Nincs manapság túl sok fóruma az ismerkedésnek, kevés a zenés, beszélgetős összejövetel, ahová járnának az emberek, az utcán leszólítani valakit pedig nagyon is kétesélyes.

Magyarországon a pszichológusok rendelői nem zsúfoltak az internetfüggőségben szenvedőktől. Ennek vannak egyszerű okai is, például az, hogy meglehetősen a magyar használók nagy hányada a munkahelyén internetezik. Ott nehéz függőségi viszonyba kerülni a világhálóval, mert előbb-utóbb kirúgják az embert. De ok az is, hogy egy ilyen függőséget nehezebb felismerni, és beismerni is nehezebb, hogy valóban kóros állapotban van valaki. Minthogy nem társul hozzá kémiai függés, titkolni, illetve megideologizálni is könnyebb. Lehet azt mondani, hogy ez mind munka, hogy rémes, hogy mennyit dolgoztatják az embert, tessék, napi 10 órát kell itt ülni. Ki veszi észre, hogy mikor fordul át a töménytelen elvégzendő feladat a géptől, az internettől való függésbe? Hát, mindenesetre jól oda kell figyelni.

Akkor feltétlenül, ha valaki már az élete egyéb - számára előtte fontos - tevékenységei rovására vesz el időt, vagy veszélyezteti valamely részterületét a saját addigi világának. Ha kevesebbet alszik, ha nem lehet kimozdítani sehová, ha amikor választani kell, a gépet választja bármi más ellenében. Nincsenek egzakt tünetek. Zavaró életmód-változások vannak, különböző mértékben és módon. És ugyan ki venné észre időben őket, különösen akkor, ha kivédhető a dolog azzal, hogy "régebben is elég szótlan volt", vagy "biztos rossz passzban van".

Az a rossz hír, hogy ez nem olyan, mint a torokfájás. Nem lehet bekapni egy pirulát, és huss, el is tűnt a tünet. Inkább a biciklit kell elővenni, felhívni a barátot, barátnőt és kávézni, sörözni vele, nem pedig lájkolni a facebookon. Elő kell venni egy igazi, könyvszagú és lapozható írást és leheveredni vele a fotelbe, elsétálni fagyizni, és elballagni az újságárushoz a reggeli lapért. Ha pedig már nagy a baj, szakember segítségét kérni - akár az interneten.

(forrás: szocialterapia.hu)