Szülők, tanárok, orvosok párbeszédében és a média különböző fórumain egyre gyakrabban halljuk ezt a kifejezést: hiperaktív a gyermek.!  Átok, vagy áldás ? Ezek ugyanis azok a gyerekek, akikkel a legtöbb baj van az iskolában, az osztályközösségben, a családban. A sportban is hasonló a helyzet. Egyes edzők taníthatatlannak tartják őket, mások viszont - a nagy mozgásigényük miatt - szívesen foglalkoznak velük.

1.) Mi a hiperaktivitás ?

Tudományos elnevezése szerint: hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD)
Hiper: túlzó, túlságos
Aktivitás: cselekvési kedv, fokozott tevékenység
A fenti lexikális definiálást figyelembe véve , egy hiperaktív gyermek lehet olyan valaki, aki az átlagosnál többet mozog- és cselekszik, többlet energiával rendelkezik. De ez még egyáltalán nem biztos, hogy betegségre utaló jel. Az is igaz azonban, hogy  ez a jelenség nem általános. A hiperaktivitás fogalom tehát további magyarázatot igényel.

2.) A hiperaktivtás fogalmának megszületése:

George Still 1902-ben fedezte fel a zavart. Szinte mindegyik érintett gyereknél korábbi idegrendszeri betegségre vagy zavarra utaló jeleket látott és kifejezetten figyelemzavarnak tulajdonította. 1937 és 1941 között publikációk jelentek meg a figyelemzavaros gyerekek eredményes kezeléséről, melyhez amfetamint használtak.
A hiperaktivitás fogalma és tünet együttesének karrierje  az USA-ból indult útjára. Először 1987-ben - egy pszichiátria konferencián - fogalmazták meg az ADHD-t. Később besorolást kapott a DSM - IV és a BNO 10  (betegségek) osztályozási rendszerébe
A képen bal oldalon: Egészséges személy agyi aktivitása. Jobb oldalon: ADHD-ben élő személy agyi aktivitása. (Zametkin és mtsi, 1990)

3.) A hiperaktivitás tünetei:
Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor már a teljesítményt, koncentrációt feladatokkal mérik, és kiderül, a gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra. Az ADHD epidemiológiája szerint az iskoláskorú gyermekpopulációban a fiúknál négyszer-ötször gyakoribb mint lányoknál,  előfordulási gyakorisága  3-6 %-os.

Egy tünet együttesről beszélünk, amely 3 fő területén jelenik meg:

4.) Komorbiditás (betegségtársulás):

Az ADHD tünetei mellett gyakran találunk egyéb gyermekpszichiátriai rendellenességre utaló jeleket. Például: tanulási zavar, átlag övezeten belüli alacsony értelmi képesség, oppozíciós magatartászavar, viselkedészavar, autisztikus spektrumzavar, depresszió, szorongás, bipoláris zavar, tik-zavar, Tourette-szindróma, drogabúzus.

5.) Hiperaktivitás és a sport

Érdemes két kérdést tisztázni, akár megkülönböztetni. Egyrészt a sport eszköze lehet a hiperaktiv szindrómával küszködő gyermekeknek. Másrészt valószínű, hogy az energikus, nagy impulzivitással rendelkező kisiskolás előnyt élvez a sportolásban. Jobb a sportteljesítménye, versenykészsége, győzniakarása, regenerációs képessége társainál.

Érvelésünk mellet szóljon:

Sárai Zoltán (sportedző): A "Hátrányom" az előnyöm! c..írása
(forrás: www.adhd-magyarorszag.com)

"A hiperaktív gyermekek részére kifejlesztett sportterápiás módszer alapja, a problémájukból adódó hátrányuk, előnyükre való fordítása.
A hiperaktivitás minden nehézségével a sport és a kimagasló teljesítmények eléréséhez az egyik "legalkalmasabb" tulajdonságokat tartalmazó állapot, mely állapotnak a nehézségei emelik át a hiperaktív gyermeket a sport teljesítményorientált oldalára. Ennek az oldalnak a megismerése, egy olyan lehetőség, amit ha kellő empátiával és motivációval közvetítünk a gyermek felé, akkor egy olyan kapcsolat jön létre mely által a gyermek, megérzi és megtapasztalja a siker élményét és ez által azt az önmaga és társai felé történő elfogadást, elfogadtatást melynek hiányából adódóan önértékelési problémája feloldódik. Ennek eredményeképpen társait csapattagként figyeli, kezeli, és reflexszerűen kezdi magát a csapat tagjaként pozícionálni.  

Ennek eléréséhez a saját munkámban kizárólag a lépcsőzetesen felépített teljesítményorientált módszert alkalmazom. A módszer lényege a foglalkozásokon végzet kizárólag terheléses gyakorlatokon alapszik, melynek a lényege, hogy a foglalkozások alkalmával a gyermekek megtapasztalják a saját teljesítményüket és azt, hogy képességük és akaratuk alkalmassá teszik őket a lehetetlennek hitt akadályok legyőzésére is. Ehhez elengedhetetlen a "YOU CAN DO IT" edzői szemlélet és magatartás, amivel a motivációját saját maga olyan szintre emeli, hogy a figyelemzavar állapotából átlép a fegyelmezettség és önkontroll mezsgyéjére.

A módszer eredményeit bemutatni, sőt igazán még érzékeltetni sem lehet. És talán éppen ebben rejlik az igazi eredmény, hogy a gyermekek megértik és átélik, hogy a győzelemhez és a sikerhez akkor és ott kell a maximumot nyújtani. Átélik, hogy az eredményesség az egyéni teljesítményükön túl a társaik eredményességétől is függ, így fontos szerepet kap a csapat és a csapatszellem, melyben elsődleges szemponttá válik a "te sikered az én sikerem is". És ha ezt a foglalkozásokon megtapasztalják, és magukévá teszik, akkor bízhatunk abban, hogy az életük más helyzetében is fontos szerepet fog kapni ez a magatartás.

Mint bármely módszer, az általam alkalmazott sportterápia is egy olyan szelete a gyógyításnak, amely önmagában sokkal kisebb hatékonysággal tudna működni, mint terápiás eszköz, ha nem támogatná az a magas szintű szervezeti háttér és szakmai munka, mely támogatásával egységbe foglalja, és mintegy komplex terápiás programként segítik a gyermekek gyógyulását. "