Szülők, tanárok, orvosok párbeszédében és a média különböző fórumain egyre gyakrabban halljuk ezt a kifejezést: hiperaktív a gyermek.! Átok, vagy áldás ? Ezek ugyanis azok a gyerekek, akikkel a legtöbb baj van az iskolában, az osztályközösségben, a családban. A sportban is hasonló a helyzet. Egyes edzők taníthatatlannak tartják őket, mások viszont - a nagy mozgásigényük miatt - szívesen foglalkoznak velük.
1.) Mi a hiperaktivitás ?
Tudományos elnevezése szerint: hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD)
Hiper: túlzó, túlságos
Aktivitás: cselekvési kedv, fokozott tevékenység
A fenti lexikális definiálást figyelembe véve , egy hiperaktív gyermek lehet olyan valaki, aki az átlagosnál többet mozog- és cselekszik, többlet energiával rendelkezik. De ez még egyáltalán nem biztos, hogy betegségre utaló jel. Az is igaz azonban, hogy ez a jelenség nem általános. A hiperaktivitás fogalom tehát további magyarázatot igényel.
2.) A hiperaktivtás fogalmának megszületése:
George Still 1902-ben fedezte fel a zavart. Szinte mindegyik érintett gyereknél korábbi idegrendszeri betegségre vagy zavarra utaló jeleket látott és kifejezetten figyelemzavarnak tulajdonította. 1937 és 1941 között publikációk jelentek meg a figyelemzavaros gyerekek eredményes kezeléséről, melyhez amfetamint használtak.
A hiperaktivitás fogalma és tünet együttesének karrierje az USA-ból indult útjára. Először 1987-ben - egy pszichiátria konferencián - fogalmazták meg az ADHD-t. Később besorolást kapott a DSM - IV és a BNO 10 (betegségek) osztályozási rendszerébe
A képen bal oldalon: Egészséges személy agyi aktivitása. Jobb oldalon: ADHD-ben élő személy agyi aktivitása. (Zametkin és mtsi, 1990)
3.) A hiperaktivitás tünetei:
Az ADHD tünetei általában óvodáskor végén vagy kisiskoláskorban jelentkeznek, amikor már a teljesítményt, koncentrációt feladatokkal mérik, és kiderül, a gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra. Az ADHD epidemiológiája szerint az iskoláskorú gyermekpopulációban a fiúknál négyszer-ötször gyakoribb mint lányoknál, előfordulási gyakorisága 3-6 %-os.
Egy tünet együttesről beszélünk, amely 3 fő területén jelenik meg:
- Mozgás területén: a hiperaktív gyermek s megállás nélkül izeg-mozog, futkározik. Képtelen egy helyben kis ideig is megülni, még ülő helyzetben is járnak a végtagjai sőt, alvás közben is sokat mozog. Állandó nyüzsgéssel, nyughatatlanságukkal válnak feltűnővé. Szinte mindig "úton van", illetve olyan, "mintha fel lenne húzva".
- Impulzivitás területén: a fokozott mozgás mellett talán még fontosabb az, hogy a gyermek képtelen visszafogni késztetéseit, impulzusait - mintha folyton mindenre reagálnia kellene, képtelen ezeket féken tartani. Ezt nevezzük "impulzivitás"-nak. Feltűnőn sokszor és gyorsan vált át egyik cselekvésből a másikba. Feladatait, munkáját képtelen megszervezni. Életkorához viszonyítva túlzottan sok ellenőrzést és felügyeletet igényel. Játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni amíg ő is sorra kerül. Érzelmileg labilis, indokolatlan dühkitörésekre hajlamos.
- Figyelem területén: ezek a gyermek jellegzetesen képtelenek a hosszabb ezek a gyermek jellegzetesen képtelenek a hosszabb figyelemkoncentrációra, figyelmük csapong, nem marad meg egy tárgyon vagy témán, különösen, ha az a gyermek számára feladatot jelent, önfegyelmet igényelne. Figyelemkoncentrációra, figyelmük csapong, nem marad meg egy tárgyon vagy témán, különösen, ha az a gyermek számára feladatot jelent, önfegyelmet igényelne. . Képtelen koncentrálni akár iskolai munkájára, akár más, folyamatos figyelmet igénylő feladatra
4.) Komorbiditás (betegségtársulás):
Az ADHD tünetei mellett gyakran találunk egyéb gyermekpszichiátriai rendellenességre utaló jeleket. Például: tanulási zavar, átlag övezeten belüli alacsony értelmi képesség, oppozíciós magatartászavar, viselkedészavar, autisztikus spektrumzavar, depresszió, szorongás, bipoláris zavar, tik-zavar, Tourette-szindróma, drogabúzus.
5.) Hiperaktivitás és a sport
Érdemes két kérdést tisztázni, akár megkülönböztetni. Egyrészt a sport eszköze lehet a hiperaktiv szindrómával küszködő gyermekeknek. Másrészt valószínű, hogy az energikus, nagy impulzivitással rendelkező kisiskolás előnyt élvez a sportolásban. Jobb a sportteljesítménye, versenykészsége, győzniakarása, regenerációs képessége társainál.
- Terápiás szempontból: a sport nélkülözhetetlen eszköz. A hiperaktív gyermekek esetében fejlődik mozgáskészségük, figyelmük, kitartásuk, megküzdő képességük. A mozgástól fejlődik ugyanis mozgáskészségük, figyelmük, kitartásuk, megküzdő képességük. A hiperaktív gyerekek számára az a környezet a legmegfelelőbb, amely alkotó, korlátozó és türelmes. Fontos, hogy büntetés esetén ne a sporttól legyen eltiltva a gyerek, hiszen ez számára "gyógyszer".
- Sport tanulás és sportteljesítmény szempontjából: melyik edző ne örülne egy energikus, mozgékony, fáradhatatlan gyermeknek. Egy ilyen sportolóból sokat ki lehet hozni. Az egy más kérdés, hogy a sportági tanulás és a sportközösség, beilleszkedés, a nevelés, fegyelmezés szempontjából az edző nehézségekbe ütközhet. Természetesen ehhez türelemre, kifinomult pedagógiai és pszichológiai érzékre van szükség.
Érvelésünk mellet szóljon:
Sárai Zoltán (sportedző): A "Hátrányom" az előnyöm! c..írása
(forrás: www.adhd-magyarorszag.com)
"A hiperaktív gyermekek részére kifejlesztett sportterápiás módszer alapja, a problémájukból adódó hátrányuk, előnyükre való fordítása.
A hiperaktivitás minden nehézségével a sport és a kimagasló teljesítmények eléréséhez az egyik "legalkalmasabb" tulajdonságokat tartalmazó állapot, mely állapotnak a nehézségei emelik át a hiperaktív gyermeket a sport teljesítményorientált oldalára. Ennek az oldalnak a megismerése, egy olyan lehetőség, amit ha kellő empátiával és motivációval közvetítünk a gyermek felé, akkor egy olyan kapcsolat jön létre mely által a gyermek, megérzi és megtapasztalja a siker élményét és ez által azt az önmaga és társai felé történő elfogadást, elfogadtatást melynek hiányából adódóan önértékelési problémája feloldódik. Ennek eredményeképpen társait csapattagként figyeli, kezeli, és reflexszerűen kezdi magát a csapat tagjaként pozícionálni.
Ennek eléréséhez a saját munkámban kizárólag a lépcsőzetesen felépített teljesítményorientált módszert alkalmazom. A módszer lényege a foglalkozásokon végzet kizárólag terheléses gyakorlatokon alapszik, melynek a lényege, hogy a foglalkozások alkalmával a gyermekek megtapasztalják a saját teljesítményüket és azt, hogy képességük és akaratuk alkalmassá teszik őket a lehetetlennek hitt akadályok legyőzésére is. Ehhez elengedhetetlen a "YOU CAN DO IT" edzői szemlélet és magatartás, amivel a motivációját saját maga olyan szintre emeli, hogy a figyelemzavar állapotából átlép a fegyelmezettség és önkontroll mezsgyéjére.
A módszer eredményeit bemutatni, sőt igazán még érzékeltetni sem lehet. És talán éppen ebben rejlik az igazi eredmény, hogy a gyermekek megértik és átélik, hogy a győzelemhez és a sikerhez akkor és ott kell a maximumot nyújtani. Átélik, hogy az eredményesség az egyéni teljesítményükön túl a társaik eredményességétől is függ, így fontos szerepet kap a csapat és a csapatszellem, melyben elsődleges szemponttá válik a "te sikered az én sikerem is". És ha ezt a foglalkozásokon megtapasztalják, és magukévá teszik, akkor bízhatunk abban, hogy az életük más helyzetében is fontos szerepet fog kapni ez a magatartás.
Mint bármely módszer, az általam alkalmazott sportterápia is egy olyan szelete a gyógyításnak, amely önmagában sokkal kisebb hatékonysággal tudna működni, mint terápiás eszköz, ha nem támogatná az a magas szintű szervezeti háttér és szakmai munka, mely támogatásával egységbe foglalja, és mintegy komplex terápiás programként segítik a gyermekek gyógyulását. "
|