Az élvonalbeli labdarúgók többsége a visszavonulása után is aktív életet él. Van aki üzletemberként tevékenykedik, van aki a befektetéseit forgatja, olyan is van aki családi vállalkozást üzemeltet, de jelentős részük nem szakad el a sportágtól.  Vezetőként, menedzsereként, edzőként tevékenykednek.  A profi játékos pályafutás minden bizonnyal előnyt jelent az edzői szakmában, de korántsem számít elengedhetetlen követelménynek. A sportág történetében jó néhány olyan szakembert találunk, aki játékosként legfeljebb amatőr szintig jutott el, futballistaként sohasem volt profi.
Elemzésünk első részében  sorra vesszük azokat az edzőket, akik ebbe a kategóriába tartoznak. A második részben  pedig személyiség lélektanukkal, aurájukkal, megküzdési stratégiájukkal, pszichés tulajdonságaikkal és az őket körülvevő világgal foglalkozunk.

Arrigo Sacchi - "Ahhoz, hogy valaki jó zsoké legye, előtte nem kell lónak is lennie." 
A modern labdarúgás egyik nagy taktikai újítója, az olasz Arrigo Sacchi sem volt soha profi labdarúgó, mégis sikerült forradalmasítania a sportágat az AC Milan kispadján. Sacchi amatőrként játszott ugyan, de a megélhetését sokáig cipőkereskedőként teremtette meg. Miután megszerezte az edzői diplomát, éveken keresztül a Cesena ifjúsági csapatánál dolgozott, majd a harmadosztályú Rimini mestere lett, végül az AC Parmát vezette fel a másodosztályba. A pármai együttessel az Olasz Kupából sikerült kivernie a Milant, ekkor figyelt fel rá a milánóiak tulajdonosa, Silvio Berlusconi. 1987-ben nagy meglepetésre szerződtette az akkor szinte teljesen ismeretlen trénert, akinek vezérletével a klub bajnokságot, két BEK-et és két Világkupát nyert. Az olasz mesternek többször is feltették a kérdést, nem jelentett-e hátrányt, hogy sohasem volt profi játékos, mire azt válaszolta: "Ahhoz, hogy valaki jó zsoké legye, előtte nem kell lónak is lennie."

Carlos Alberto Parreira a sportág történetének egyik legsikeresebb edzője lett. Szintén erőnléti edzőként kezdte karrierjét, és Coutinhóhoz hasonlóan ott volt az 1970-es világbajnokságon szerepelt együttes szakmai stábjában, majd a Flamengónál dolgozott hasonló minőségben. Első vezetőedzői feladatát a Fluminensénél kapta, de az 1982-es világbajnokságon már Kuvait válogatottját irányította. A brazil nemzeti együttes élére először 1983-ban került - de akkor csak rövid ideig töltötte be a posztot -, majd visszatért a Közel-Keletre, és az 1990-es vébén az Egyesült Arab Emírségek csapatát vezette. 1991-ben lett ismét a selecao mestere, és ezúttal sikerre vitte a brazil csapatot, majd folytatta a világcsavargást, és az 1998-as tornára Szaúd-Arábia legjobbjaival érkezett. Ezután hazatért, és több brazil klubnál is dolgozott, hogy 2003-ban megint kinevezzék a válogatott élére, így a 2006-os vébén megint ő volt a szövetségi kapitány.

José Mourinho - a XXI. század első évtizedének egyik legsikeresebb és legelismertebb edzője. Fiatalként futballista akart lenni, de nem volt kiemelkedő tehetség, és már 18 éves korában már az apjának segédkezett a meccsek elemzésével. Ezek után Sir Bobby Robson másodedzője lett a Benficánál, és az angol tréner magával vitte a Barcelonához is. Robson távozása után Mourinho maradt a Barcánál, mint van Gaal segítője, és ez nagyon pozitívan hatott a munkájára, mivel 2 teljesen más, de kiváló edzőtől tanulhatott. Hazaérkezve nem akart egyből egy nagy klubhoz szerződni, de a Benfica ajánlatának nem tudott nemet mondani. A csapattal vezették is a bajnokságot, de a tulajdonosok jó pár, Mourinhonál meghatározó játékost eladtak, így az edző elhagyta a klubot. A 2001-02-es szezonra a Leiria menedzsereként bravúrt hajtott végre: a kiesőjelölt csapattal januárban 3. helyen állt. Erre a teljesítményre felfigyelt az FC Porto vezetősége, és alkalmazta szezon közben a trénert. Négyszer nyert egymás után bajnoki címet - kettőt a Portó-val, és kettőt a Chelsea-vel, továbbá a Porto-val (2004-ben) és az Internazionaléval (2010-ben) BL És UEFA-kupa  győztes is. Háromszor (2004, 2005, 2010) választotta meg az IFFHS  a világ legjobb edzőjének.

Gérard Houllier - a francia nemzeti tizenegyet például 1992 és 1993 között vezette, aki maga sohasem volt profi futballista: több amatőr csapatban is megfordult ugyan, de sokáig úgy tűnt, hogy angoltanárként keresi majd a kenyerét, és legfeljebb hobbiból edzősködik. Miután azonban az US Noeux-les-Mines együttesét a negyedik vonalból felvitte a másodosztályba, eldőlt a sorsa: 1982-ben a Lens szerződtette, és innentől kezdve már az edzői karriernek szentelte életét - a francia válogatott mellett irányította a Paris Saint-Germaint, a Liverpoolt és az Olympique Lyont is.

Claudio Coutinho - A brazil válogatott a labdarúgás történetének legsikeresebb nemzeti csapata, a selecao az egyetlen együttes, amely eddig minden világbajnokságon ott volt. A brazilokat  négy tornán is olyan szövetségi kapitány irányította, aki korábban nem volt profi labdarúgó. Az 1970-es években a brazil labdarúgásra nagy hatással volt a korszak európai futballja, elsősorban a holland iskola (az 1974-es világbajnokságon a Johan Cruyffék 2-0-ra verték a brazilokat), amit a dél-amerikai országban is igyekeztek alkalmazni, és így előtérbe került a fizikai, illetve a taktikai felkészítés. A klubok olyan edzőket alkalmaztak, akik nem feltétlenül rendelkeztek komoly futballista múlttal, viszont felsőfokú végzettségük volt (általában testnevelői diploma), és a sportágat egyfajta tudományos szemszögből vizsgálták. Ez első ilyen szakember a válogatott élén Claudio Coutinho volt, aki az 1970-es világbajnokságon még erőnléti trénerként dolgozott a csapat mellett, később azonban vezetőedzőnek állt,a Vasco da Gama, majd a Botafogo mestere lett, és éppen a Flamengót irányította, amikor 1977-ben kinevezték a nemzeti tizenegy élére. Coutinho egészen 1980-ig töltötte be ezt a pozíciót, így ő ült a kispadon az 1978-as világbajnokságon is, ahol a brazilok bronzérmet szereztek.

Rafael Benítez - legmagasabb szinten a Reál Madrid 'B' csapatában játszott, de gyakorta segített édesapja (Francisco)   vendéglőjében is. Edzői pályafutását 19974-ben a Real ifi 'B' csapatánál kezdte. 1995-ben a Real Valladolid, 1996-ban  az Osasuna, majd a 2001-től  a Valencia CF  edzője, ahonnan két La Liga és egy UEFA -kupa-győzelem után szerződött a Liverpool FC-hez. A Liverpoolnál első ott töltött évét egy BL, majd egy UEFA-szuperkupa-győzelem zárta. Ezen kívül egy FA-kupa -, egy Ligakupa- és egy Angol Szuperkupa-győzelmet szerzett a csapattal. 2010-ben  az olasz Internazionale  edzője. 2013-ban EL győzelmet aratott a Chelsea-vel.

Luiz Felipe Scolari - játékosként nem futott be nagy karriert, mivel soha nem tudott kilépni apja - Benjamin Scolari - árnyékából, aki az 1940-es években a Rio Grande do Sul állam egyik legjobb védője volt. Luiz Felipe Scolari 1961-1981 között aSER Caxias do Sul, A Juventude, az EC Novo Hamburgo és a CS Alagoano játékosa volt. Edzőként több Brazil csapatnál dolgozott, a  Palmeiras-al  Mercosur-kupát, Libertadores-kupát nyert. Kuvait, Portugália és Brazília szövetségi kapitánya.