Valószínűsíthetően ez most felér majd egy öngyilkossággal, mármint amit ide le fogok írni. De úgy érzem meg kell tennem. Miután porig aláztam a Chelseat és homoszexuálisnak állítottam be a barcát, engedd meg kedves szurkoló/olvasó, hogy egy személyesebb hangvételű írással értessem meg veled/veletek, mit érzek most így pár órával a döntő előtt. Ez nagyon nem könnyű dolog, mert én is egy szurkoló vagyok, és a szurkoló lélektana a világ egyik legbonyolultabb dolga. Hiába gondolják sokan azt, hogy a foci egy játék. Nem, a foci számunkra az életet jelenti.

És ebben pont ez a legszebb. Mert bár sok száz kilométerre vagyunk attól a csapattól, amelyére szorítunk, mégis maximálisan magunkénak tudjuk azt érezni. Képesek vagyunk többes szám első személyben beszélni róla, és azt mondani, mi vagyunk a rekord bajnokok. Mert bár mindannyian mások vagyunk, mégis mindannyian egyek vagyunk. Egy dolog tesz minket azzá, akik vagyunk, és ez nem más, mint a Manchester United iránt érzett elkötelezettségünk! És, hogy mennyire nagyszerű érzés ennek a klubnak szurkolni? Ezt csak mi tudjuk. Igen, mi, akik azonosultunk mindazzal, amit ez a klub adni tud. A sikerrel, a kudarccal, a történelemmel, hagyományokkal, a legendákkal és ikonokkal. Szurkolónak lenni a világ egyik legjobb dolga, azt az érzést nem lehet leírni, amit akkor érzünk, mikor meglátjuk vörös mezes fiainkat kifutni az álmok színházának gyepére. Amikor meccs van, megszűnik minden más, 90 percig senki ne szóljon hozzánk, ilyenkor a barátnők menjenek el kávézni a hasonszőrű kollegináikkal, a családtagok lehetőleg ne erre a napra szervezzenek nagy családi összejövetelt. Ha győz a csapat, elégedettek és örömittasak vagyunk, ha vesztünk, csalódottak és dühösek. Mindig van véleményünk, és ennek hangot is adunk, megbeszéljük, amit láttunk, értékelünk, érvelünk, vitatkozunk nem mindig értünk egyet, de nem is kell. Hiszen nem vagyunk egyformák, de mégis, ami összeköt minket, az egyedi és különleges. Szurkolók vagyunk, megrendíthetetlen hittel és bizalommal a csapatunk felé. Minden meccs egy ünnep a számunkra.

Mert ilyenkor magunkra húzzuk a féltett és imádott mezt, leülünk a tv elé, vagy csapatosan elmegyünk egy italmérő egységbe, esetleg, ha úgy alakul, akkor a monitorunkat nézzük. Feszültek vagyunk, az adrenalin nő, a nyomás is, és az izgalom is. Még a meccs előtt kielemezzük a kezdőt, a padot, ki játszik, ki miért és kinek kéne, vagy nem kéne. Amint felhangzik, a kezdősípszó a külvilág megszűnik, nem foglalkozunk mással, csak a meccsel. Dühöngünk, ha kimarad egy ziccer, ha rossz helyre megy egy passz, vagy a csapat gyengén játszik idegesek vagyunk, ha a játékvezetés nem üti meg a megfelelő szintet . A levegőbe csapunk és ordítunk, ha gólt lőttünk, és tapsolunk. Mindig nyerni akarunk, mindig azt akarjuk, hogy a fiaink győztesen hagyják el a pályát a mérkőzés végeztével.
Meccs után pedig a feszültség elszáll, az adrenalin elillan és visszazökkenünk a világba, persze megbeszélünk mindent, a gólokat, helyzeteket, ki, hogy játszott és miért. Vereség esetén azonnal az okokat keressük és mondjuk egymásnak, ezt vagy azt rontottuk el és nem így kellett volna. Persze, ha vereség éri imádott csapatunkat vigasztalhatatlanok vagyunk. De egy kis idő elteltével már a jövőbe tekintünk, számolunk, mérlegelünk, nézzük, az aktuális rivális mit játszott, jó-e nekünk vagy sem. De töretlenül hiszünk mindabban, amit ez a klub jelent nekünk.

Az embert pedig, aki a klub élén van, istenként tiszteljük. Mert annyi mindent kaptunk tőle: igen, Sir Alex Ferguson már megszámlálhatatlan olyan élménnyel ajándékozott meg minket, amit sosem fogunk elfelejteni. Több mint két évtizede a helyén van és a játékosaiba vetett hite sosem ingott meg. Mindig maximális hittel és bizalommal tekint minden mérkőzés elé, és ezt adta át a játékosainak is folyamatosan, az olyan legendáknak mint Bruce, Robson, Pallister, Cantona, Schmeichel, Solskjaer, Keane, Scholes, Giggs, Neville, Beckham, Cole, Yorke, Cristiano Ronaldo, Van Nistelrooy, Rooney, Ferdinand, Vidic és a többiek. És ezek a játékosok mindig hittek abban, hogy elérhetik azt, amit célként tűztek ki maguk elé. Hogy megnyerjenek trófeákat, hogy sikereket halmozzanak, rekordokat döntsenek meg, hogy egy kivételes klubbá tegyék a Manchester Unitedet!
Az a hit ami mindenkoron jellemezte ezt a klubot az beléjük ivódott és mindörökké magukban hordozzák. Hittek magukban a müncheni tragédia után, hogy újra tudják építeni mindazt, ami egy pillanat alatt szerte foszlott. Hittek magukban 1968-ban is, aztán később 99-ben is és 2008-ban is. És most mikor majd órák múlva kifutnak a Wembley gyepére a játékosaink, most is hisznek magukban és abban, hogy megnyerhetik a trófeát, amiért ennyit küzdöttek. És tudom, hogy mikor holnap este leülsz a tv elé egyedül vagy többedmagaddal, kedves szurkoló, a Te szívedben is ott lesz mindaz, amit ez a klub képvisel. És biztos vagyok benne, hogy elmondasz majd egy szót magadban, amely ez lesz.. BELIEVE (hiszek)

(Forrás: manunited.blog.nepsport.hu)