Cristiano Ronaldo pályája és élete elég régóta reflektorfényben van, ezért nehéz róla újat írni. Így aztán meg sem próbáljuk, viszont egy olyan párharcra érdemes lehet visszatekinteni, amely a sok nagy mérkőzése és gólja között talán kissé árnyékban maradt, noha a portugál klasszis számára érzelmileg fontosabb volt az átlagosnál. Nevelőegyesület. Így hívják azokat a csapatokat, amelyeknél szigorú szerződések alapján, vaskos pénzkötegekért cserébe nem saját maguknak, hanem Európa mamutklubjainak "termelik" a tehetségeket. Az angol Manchester United természetesen rég körbebástyázta magát ilyen partnerekkel, és főleg a kontinens harmadik és negyedik szintjéről választott "lelőhelyeket" - ugyanakkor a belga Antwerp, a dán Bröndby és mások mellett például az előzőeknél nagyobb nevű Sporting CP is bevett partnere lett!

A lisszaboniak kiváló utánpótlás-nevelő rendszeréről és sikeres játékospolitikájáról sokat elárul, hogy bár az utóbbi egy-két évtizedben olyan "megasztárokat" is kinevelt és adott el az európai piacon, mint az egyaránt aranylabdáig jutó Luis Figo és Cristiano Ronaldo, közben maga is állandó tagja maradt a kontinens (tágabb) futballelitjének.

Ám hiába a folyamatos jó szereplés, a merészebb célok már-már elérhetetlenek az egyesület számára, hiszen azok megvalósulását tulajdonképpen maga az értékek kiárusításán alapuló stratégia ítéli eleve kudarcra. Nézzünk egy konkrét példát négy évvel ezelőttről, visszatérve az érem másik oldalához.
Az MU jól választott a Sportinggal, hiszen pár esztendeje két fontos játékost is importált onnan CR, majd Nani személyében. Ráadásul mindkét szélső esetében jól jött a szerződéses viszony, mivel nem csak a Manchester állt sorban az ifjakért, végül azonban mindketten "vörös ördögök" lettek.

Ronaldo története közismert: a José Alvalade Stadion 2003-as hivatalos megnyitóján ugyanis ördöngös trükkjeivel úgy felpiszkálta a United játékosait, hogy a hazafelé tartó repülőúton végig duruzsoltak Sir Alex Ferguson fülébe, vegye meg a fiatal titánt. Így történt, hogy az őt a felnőttek közé beemelő felfedezője, Bölöni László után azon a nyáron ő is továbbállt a portugál fővárosból. Amikor pedig négy évvel később visszatért... Valljuk be, ritkán esik meg, hogy olyan vendégjátékost ünnepeljenek felállva a hazai szurkolók, aki győztes gólt szerzett imádott csapatuk ellen. Márpedig ez a jelenet játszódott le 2007. szeptember 19-én az említett lisszaboni arénában, ahol a Sporting-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzés (0-1) 86. percében Cristiano Ronaldo lebaktatott a pályáról, hogy átadja a helyét Carlos Téveznek.

A drukkerek pedig tapsviharban törtek ki, annak ellenére, hogy a 22 éves szélső a 62. percben pazar mozdulattal fejelt Wes Brown beadását követően a hazaiak kapujába. A gól után egyébként igazi angol gentlemanként viselkedett. Nem ünnepelt harsányan, jelezve, nem felejtette el a klubnál töltött hét évet, és azt, hogy ott faragtak belőle igazi futballistát - ettől függetlenül elérzékenyülésnek nyomát sem lehetett rajta felfedezni, legalábbis nem mutatta ki az érzelmeit a lefújás után sem.

"Tökéletes este volt számomra, gólt lőttem, és nyert a csapatom - mondta Ronaldo. - Vörösben játszom, és mindent megteszek a United győzelméért. Már a mérkőzés előtt is elmondtam, hogy a Sporting a második otthonom, és kicsit szomorú is vagyok, hogy a csapat kikapott, de hangsúlyozom, számomra a Manchester United a legfontosabb."

A szigoráról és keménységéről ismert Sir Alex Fergusont azonban, úgy tűnik, meghatotta a derék portugálok lelkesedése. "Nagyon ritka a modern futballban, hogy ilyen fogadtatásban részesüljön a futballista, aki visszatér az előző klubjához - mondta a skót szakember. - A Sporting szurkolói ezúttal a saját stadionjukban tapasztalhatták meg, hogy a szárnyait náluk bontogató nagyszerű fiatal játékos világklasszis lett. Nekünk pedig szerencsénk, hogy a legjobb éveiben szerepel nálunk." Ellenfelüknek ezzel szemben duplán is pechük volt, hogy Cristiano Ronaldo november 27-én (is) a hóhér szerepébe kényszerült, amikor megint padlóra küldte korábbi egyesületét. A lisszaboni gárda az Old Traffordon elszenvedett 2-1-es vereséggel intett ugyanis búcsút a BL-nek, hiszen az ötödik mérkőzésén is győztes MU-nál alulmaradva már nem maradt reménye a nyolcaddöntőre.

Az angol gárda portugál zsenije pedig nem máskor, mint a találkozó 92. percében pecsételte meg honfitársai sorsát, amikor szabadrúgásból látványosan tekerte a labdát Rui Patrício kapujába. Ne szépítsük: a két meccsen szinte egymaga intézte el a Sportingot, amely jobb híján az UEFA-kupa-indulással vigasztalódhatott (ott a Baselt kettős győzelemmel, majd a Boltont is kiejtette, és végül a nyolc között a későbbi finalista Rangers állította meg).
Akár neki is szegezhetnénk a kérdést: hát illik ilyet tenni? "Illik vagy sem, ő megtette, és kész - mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére José Armando Martins Morim, a portugál A Bola sportlap munkatársa. - Ezért nem szabad hibáztatni. Az első mérkőzésen egyébként is látszott, mennyire zavarban van a gólja után. Nem mert, nem akart ünnepelni. Csókot dobott a nézők felé, jelezvén: közületek való vagyok, kérlek titeket, bocsássatok meg nekem, ilyen a futball..."

Angliában már nem volt ennyire visszafogott. Igaz, csak némi hezitálás után engedett utat az érzelmeinek s örült a góljának. Cristiano Ronaldo a lefújás után megmagyarázta, hogy miért. "Széttártam a karomat, majd a csapattársam, Anderson hirtelen megragadott - emlékezett vissza. - Azt mondta: gyere, mutass végre valamit édesanyádnak és a családodnak!" És a gólszerző megmutatta a szeretteinek - a portugál drukkerek pedig szomorkodtak. Nem győzött később bocsánatot kérni tőlük, de úgy tűnik, erre nem is lett volna szüksége.
"Góljai ellenére sem változott semmit a megítélése - tette hozzá Martins Morim. - Itt hever előttem több újság, és egy rossz szót sem olvastam még róla. Aki eddig imádta, az ezután sem fordul el tőle. Egyébként a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson elárulta, hogy játékosa számtalanszor gyakorolta azt a szabadrúgásfajtát, amelyből most a gól született. A futballista tehát biztos volt a dolgában, amikor odaállt a labda mögé. Fordult volna meg a fejében, hogy meg sem próbálja belőni? Ugyan már!"

Cristiano Ronaldót tehát szitokáradat helyett méltatták a portugáliai írások. Dicsérték, amiért csodálatos találatot ért el, majd nagyra becsülték a gesztusát, hogy a Sporting 19 esztendős kapusát, Rui Patríciót tehetséges, szépreményű játékosnak titulálta - miután jócskán megtornáztatta. Ez lenne az a magatartás, amelyet a mai modern futball szellemisége megkövetel? "Azt hiszem, nem a modern a helyes kifejezés - korrigálta az NS munkatársának felvetését az A Bola újságírója. - Inkább az, hogy normális... Hiszen most már senki sem várja a labdarúgóktól, hogy az érzelmeik vezéreljék őket a pályán.

Hogy csak egy példát említsek: a profi futballal és a temérdek pénz beáramlásával megszűnt a klubhűség. Nincs olyan, hogy a szív diktál. Feladatok vannak csupán, amelyeket teljesíteni kell. Cristiano Ronaldót azért fizetik, hogy gólt szerezzen. Még akkor is, ha az ellenfél éppen a számára oly kedves egykori egyesülete. Ő tudja már jól, s lassan talán mindenkiben tudatosul végre, hogy manapság ez a módi."

Az ördöngösen cselező klasszis egyébként a 2007-2008-as idényben az átlagosnál is jobban megfelelt a kor követelményeinek: a Manchester Uniteddel (pályafutása során mindezidáig egyedüli alkalommal) megszerezte a Bajnokok Ligája-trófeát - majd az esztendő végén a jól megérdemelt Aranylabdáját is!

(forrás: Nemzeti Sport Online)