Pszichológia és sport >
A testmozgás véd a memóriavesztéssel szemben

A súlyzós edzések és a sétálás védelmet nyújtanak a memóriavesztés és az időskori Alzheimer-kór ellen, derült ki az új tanulmányokból, melyeket az Alzheimer Szövetség éves konferenciáján mutattak be Vancouverben.Az egyik tanulmány megállapított, hogy az egyébként ülő életmódot folytató idősebb emberek, akik egy éven át hetente három alkalommal mérsékelt tempóban sétáltak, azoknál megnőtt az agy memóriáért felelős területe. Az amerikai kutatás során összesen 120 idősebb, ülő életformát élő, demencia nélküli embert vizsgáltak meg.

 

A kutatók a résztvevőket két csoportra osztották, az egyik csoport tagjai hetente három alaklommal 30-45 percen keresztül normál tempóban sétáltak, míg a másik csoport nyújtó és húzó gyakorlatokat végzett.


Egy évvel később az MRI vizsgálatokat követően kiderült, hogy a sétáló csoport memóriáért felelős agyterülete, a hippokampusz átlagosan 2 százalékkal megnőtt, míg a nyújtó gyakorlatokat végző résztvevőknél a hippokampusz területe átlagosan 1,5 százalékkal csökkent, foglalta össze a kutatás eredményeit Kirk Erickson, a Pittsburghi Egyetem pszichológus docense.  
A második, a British Columbia és az Illinois Egyetemeken végzett tanulmány pedig arra az eredményre jutott, hogy az ellenállás (vagy súlyzós) tréning hatására az enyhe mentális hanyatlás jeleit mutató nők jóval magasabb pontszámokat tudtak elérni a gondolkodási és memória feladatokon, mint azok, akik nem végeztek hasonló testmozgást.
Egy harmadik, japán kutatás is megerősítette, hogy az erősítő és az egyensúlyt fejlesztő testmozgásformák képesek javítani a memóriát.
"Önmagában egyik tanulmány sem jelent azonnali megoldást az Alzheimer-kór kezelésére, de a kutatások eredményei egybehangzóan alátámasztják, hogy a fizikai aktivitás jótékony hatással van az idősödő emberek agyára, és segíthet megelőzni az betegség kialakulását" - nyilatkozta Heather Snyder, az Alzheimer Szövetség orvosi és tudományos ügyekért felelős igazgatója.

A tanulmányokat  az Alzheimer Szövetség éves találkozóján mutatták be Vancouverben.

Forrás: http://www.betegszoba.hu